Partizántalálkozó

A volt partizánok és illegális pártmunkások baráti találkozója a budapesti fiatal értelmiségiekkel

A DISZ Petőfi Köre rendezésében, 1956 június 18.

ELNÖKSÉG: Kázmér Sándor, Mező Imre, Szabó István

VITAVEZETŐK: Andrásfi Gyula, Kiss Károly, Újhelyi Szilárd

RAJK LÁSZLÓNÉ: Elvtársak! Épp most van két éve, hogy kiszabadultam a börtönből. Vajon átérzik-e az elvtársak azt, mit jelent számomra azután a borzalmas öt éves börtön után és a nem kevésbé nehéz két év után, hogy itt álihatok és beszélhetek az elv társaknak. Vajon érzik-e az elvtársak, mit jelent számomra, hogy én olyan témáról akarok beszélni, nevezetesen a Rajk-perről, a férjem rehabilitálásáról, amiről úgy érzem, hogy eddig még nagyon keveset beszéltek, és nem beszéltek eleget. Kiss Károly elvtárs mesélt arról, hogy az elmúlt 25 esztendő alatt, a felszabadulásunk előtt a régi illegális pártmunkások milyen sikeres harcot vívtak azért, hogy a leghaladóbb eszmét, a marxizmusnak az eszméjét diadalra juttassák. Beszélt arról, pár rövid szóval, hogy régen a 25 éves illegális mozgalomban az elvtársak milyen hősiesen, milyen bátran harcoltak, milyen szolidárisak voltak egymáshoz. Arról is lehet beszélni, hogy hogyan töltötték el emberek a börtönben életüket a Horthy-éra alatt, arról is lehet beszélni, hogy éppen Rákosi Mátyás hogyan írt Zsitvayhoz levelet, mert helytelennek találta az akkori börtönviszonyokat. Röviden: így nézett ki a Horthy-fasizmus alatt a börtön. De engedjék meg, hogy a tanúságként ma én arról beszéljek, hogy mi a proletárdiktatúra alatt mit szenvedtünk el a börtönben. Tanulságos lesz az ifjú elvtársak számára, mert le kell, hogy vonják belőle a tanulságot, már csak azért is, hogy soha többé ilyen ne ismétlődjék meg. Elvtársak! Magamról beszélek. 4 hónapos volt a gyermekem, és szoptattam, amikor elvittek a férjemmel együtt. 5 és fél éves volt a gyermekem, amikor ismét viszontláttam. Ezalatt a börtönben sem írást, sem látogatót, sem ruhát, sem élelmet kapni nem állt módomban. Koplaltam benn a börtönben, ugyanakkor, amikor az elvtársakat félrevezették, és arról beszéltek, hogy mi kémek, összeesküvők és árulók vagyunk. De a férfiaknak még sokkal nehezebb sorsa volt. A Horthy-fasizmusban nem fordulhatott elő, mint ami a proletárdiktatúrában, hogy végig verték a férfiakat, ha valamiért tiltakoztak. Itt ül Mód Péter elvtárs is, úgy megpofozták, hogy majdnem megsiketült. Ez nem fordulhatott elő a Horthy-fasizmusban, mert tiltakoztak volna ellene az elvtársak. És ez előfordulhatott nálunk, éppen a proletárdiktatúra idején. De vajon miért? Ott voltunk mindannyian 1945 után, lelkesen építettük a szocializmust, építettük a mi népi demokráciánkat. Mi történhetett ebben az országban, hogy az embereknek megtaposták a gerincét? Mi történhetett ebben az országban, hogy a testvért a testvérrel szembeállították? Hogy a régi, kommunista illegális harcosok, akik tudták azt, hogy az én férjem hogy harcolt az illegalitásban, elfogadták, hogy áruló, elfogadták azt, hogy elárulta a népet, elárulta a pártot. Mert így neveltek öt éven keresztül bennünket. És most nagyon sok elvtárstól hallom azt, hogy ők, akik dolgoztak régen az illegális mozgalomban, most verik a fejüket a falba, és azt mondják, az egyszerű emberek, akik nem voltak párttagok, látták, hogy ez egy hazug és hamis per. Hogy lehet az, hogy a reakciósok látták, és az elvtársak nem látták? Hol van a hiba ebben a-rendszerben? Amely megengedhetett nem hibákat, hanem ilyen súlyos bűnöket? Hol van a hiba még ma is? Ezt ki kell mondanom, hogy ugyanazok akarnak rehabilitálni, akik ítélkeztek azok felett, akiket meggyilkoltak és akiket akasztófa alá állítottak. Engedjék meg, hogy egy pár szót szóljak, hogy hogyan történik ez a rehabilitáció. Az elvtársak bizonyára emlékeznek arra, hogy 1955 novemberében kijött egy párthatározat, amikor még újra bele akarták törölni a csizmájukat egyesek Rajk László elv társba is. Emlékezhetnek az elvtársak arra, hogy akkor ránk akartak kenni foltokat, mert vállalni kellett volna a felelősséget azért, amit elkövettek, mert így nem lehet rehabilitálni, ahogy ma rehabilitálnak. 1955 novemberében azt mondták, hogy Rajk László súlyos körülmények között úszta meg az 1931-es letartóztatást. Én kérdezem az elvtársakat, milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, amelyek Rajk Lászlót odavitték, hogy 1932-ben is letartóztatta a rendőrség? Milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, amelyek Rajk Lászlót arra vitték, hogy 1933-ban a rendőrség újra letartóztassa? Milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, amelyek előidézték azt, hogy Rajk László kiszabadulva 1935-ben részt vett az illegalitásban? Milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, amelyek előidézték azt, hogy kiment Spanyolországba és ott fegyveresen harcolt az első vonalban? Milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, amikor elszenvedte a spanyol polgárháború után a két éves internálásnak minden borzalmát a franciaországi internálótáborokban? Milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, amelyek elfogadtatták Rajkkal azt, hogy hazajöjjön Magyarországra és itt újra bekapcsolódjék az illegális munkába? Milyenek lehettek a súlyos körülmények, hogy hazatérve a franciaországi internálótáborból, itt újra letartóztatják és internálják? Milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, hogy kiszabadulva az internálótáborból, újra csak belekapcsolódott és vezette a függetlenségi mozgalmat, és ha itt volt ellenállás, abban Rajk Lászlónak is szerepe volt, hogy megszervezte? Végül milyenek .lehettek azok a súlyos körülmények, hogy 1945 után odaállt és harcolt az országnak az újjáépítéséért? Kérdezem végül és utoljára, hogy milyenek lehettek azok a súlyos körülmények, hogy 1949-ben odaállították a bitófa alá? Itt élnek azok az elvtársak, akik részt vettek ezekben a munkákban. Ezeket a kérdéseket mind ki lehet deríteni. De akkor az elvtársaknak beszélni kell, el kell mondani az igazat és ugyanúgy részt kell venni a felelősség-revonásban, mint minden becsületes embernek ebben az országban.

Nagyon nehéz ezekről a kérdésekről beszélni, mert hallatlanul izgatott vagyok, mert úgy érzem, hogy a Rajk-kérdés is egy része annak, hogy ezt az országot hogy tették tönkre, gazdaságilag, politikailag, erkölcsileg, amennyiben még annak a 800 forintot kereső embernek is megtaposták a gerincét azért, hogy megkereshesse és megtarthassa azt a 800 forintos állását. Nekünk élni kell a XX. Kongresszus adta lehetőségekkel, nekünk magunknak kell rendbehozni ezt az országot. Nekünk magunknak a magyar népre támaszkodva kell újra visszaállítani a lenini normákat, nekünk mindannyiunknak, valamennyiünknek, régi illegális elvtársaknak és. új értelmiségieknek. Kisöpörték a régi elvtársakat a pozíciójukból, ez az 1949-es Rajk-perrel kezdődött. Amikor kiszabadultam a börtönből, egyetlen régi elvtársat nem találtam a helyén, cipőt árultak, könyvet árultak, amikor hosszú illegális múltra néztek vissza és amikor jobban fel lehetett volna őket használni. Nem tudok tovább beszélni erről a kérdésről. Még egy pár szót szeretnék mondani. Rajk Lászlót a történelem már igazolta, de nem elég, hogy mi történelmi távlatból nézzük ezeket a kérdéseket. Nekünk is mindannyiunknak, valamennyiünknek, éppen a XX. Kongresszus adta lehetőségeket kihasználva, részt kell vennünk ma a mai életben, a mai új lenini normák visszaállításáért folytatott harcban. Nagy ön súlyos volt számomra az az öt év, amit a börtönben eltöltöttem, de elmondhatom azt is, hogy soha, a legnehezebb körülmények között sem veszítettem el a hitemet sem a kommunista eszmékben, sem pedig a humanista eszmékben. És hogy ez így volt, a jövőben tettekkel fogom bizonyítani. Kérem az elvtársakat, hogy tegyenek azért, hogy ezt az országot rendbe tudjuk hozni, hogy meg tudjuk változtatni a párt politikáját, mert a pártpolitikának a megváltoztatásával fognak rendbejönni a gazdasági kérdések. A régi illegális elvtársakkal ezt együttesen meg kell oldani. Az elvtársaktól még azt kérem, hogy éppen azért, mert 1949-ben a Rajk-per volt a megindítója a diktatórikus módnak, segítsenek abban, hogy a férjem emlékét maradéktalanul odaállíthassuk éppen az ifjú értelmiség elé, megmutatva, hogy ez az élet egy tiszta, harcos kommunistának az élete volt. Ehhez kérem az elvtársak segítségét!