A XX. Kongresszus és a marxista filozófia problémái

A DISZ Petőfi Körének filozófusvitája, 1956. június 15.

ELNÖK: Tánczos Gábor

VITAVEZETŐK: Lukács György, Balogh Elemér, Szigeti József

[…]

VARGA MIHÁLY: Ma már sokak számára világos, hogy a marxista filozófia Lenin halála után válságba került és sok tekintetben még ma is egyhelyben topog. Mi nem tagadjuk Sztálin filozófiai műveinek érdemeit, de az ismeretes sztálini gyakorlat a marxista filozófiát dogmák rendszerévé, tételek összegévé változtatta, a filozófiai gondolat fejlődését nemzetközi méretekben is évtizedekre visszavetette. Már csak ezért is kivételes jelentőségű volt ezen időszakban Lukács György elvtárs filozófiai munkássága. (Taps.) Lukács György elvtárs azon kevesek közé tartozott, akik személyükben és munkásságukban az alkotó marxizmus álláspontját képviselték. Számos vonatkozásban továbbfejlesztette x marxista filozófiát, a marxista esztétikát és ezzel sok tekintetben megmentette a marxista filozófia becsületét abban a korban, amikor a polgári tudósok közül sokan már a marxista filozófia csődjéről kiabáltak, és meg kell mondani, hogy nem is egészen alaptalanul.

[…]

SZIGETI JÓZSEF : Balogh elvtárs beszélt már itt a Blum-tézisékről. A Blum-tézisek azért fontosak a vita szempontjából, mert Révai elvtárs annak idején a maga elméleti konstrukcióját, amelyet ebben a vitában nyilvánosságra hozott, részben erre építette. A vád annak idején az volt, hogy Lukács mitologizálta azokat az átmeneti formákat, amelyek a proletárdiktatúra fele vezető úton létrejöttek, mitologizálta a népi demokratikus fejlődés első szakaszát. Révai elvtárs valósággal úgy állítja be, mintha Lukács elvtárs itt valami új társadalmi rend felfedezésének igényével lépett volna fel, mintha egy kapitalista alap örök elfogadásáról lenne itt szó. A Blum-tezisek felfedezése most már megmutatja azt, Lukács annak idejen napnal világosabban megfogalmazott, hogy — amint ő nevezte a népi demokratikus átmenet első szakaszát Lenin nyomán — a munkásság és a parasztság fegyveres diktatúrája átmenet lehet vagy egy polgári demokrácia szabványos formája felé (tehát visszafelé), vagy rövid átmenet a proletarforradalom, helyesebben a proletárdiktatúra felé. Hol volt tehát itt az a mitologizálás, amiről Révai elvtárs beszélt, hol volt a permanens forradalom figyelmen kívül hagyása, amit ismét Révai elvtárs olvasott Lukacs elvtárs fejére és ezen az alapon igyekezett őt is politikailag es irodalomelmeletileg is, mint a harmadik út egy sajátos képviselőjét jellemezni?

[…]

LUKÁCS GYÖRGY : Ha a XX. Kongresszus utáni helyzetet nézzük, akkor elvontan az a helyzet, hogy világméretben nem voltak még olyan kilátásai a marxizmus-leninizmus térhódításának, mint amilyeneket a XX. Kongresszus ad. (Taps.) Ezek az óriási lehetőségek itt állanak előttünk, de - és itt jön a kérdés másik oldala - mi a marxizmus helyzete ma Magyaroszágon ? És ne vegyék rossz néven az elvtársak, már egy pár idézetből kiderül, hogy én meglehetősen goromba és szókimondó ember vagyok, most is gorombán akarom kimondani a véleményemet: azt merném mondani, nem volt még a marxizmus az ország közvéleményében olyan rossz helyzetben, mint most, merném állítani, rosszabb a marxizmus helyzete Magyarországon, mint a Horthy-korszakban volt. (Élénk taps.) Miért? Mert a Horthy-korszakban, ha csak egy kis csoport ember is, az életet kockáztatta azért, hogy egy Marx- vagy Lenin műhöz jusson, és az értelmiség egy része idegenkedéssel, gyűlölettel, de egy bizonyos félelemmel, olyan érzéssel, hogy itt van valami szörnyű, ami esetleg veszélyes, esetleg jó, egy bizonyos tisztelettel állott szemben a marxizmussal. Az utóbbi 7-8 év alkalmas volt arra, hogy ezt a jó hangulatot megsemmisítse, mégpedig - hozzá merném tenni - nemcsak a pártonkívüli értelmiségben, hanem a pártértelmiség egy részében is, persze be nem vallót tan, képmutatóan, eltitkolva. (…)

Engedjék meg, hogy egy valószínűleg sokuk által ismert anekdotával illusztráljam ezt a dolgot: egy egyetemi hallgató vizsgázott marxizmus-leninizmusból. Tehetséges ember volt, kitűnően sikerült a vizsgája, minden kérdésre megfelelt - ötöst kapott természetesen - és amikor kint a folyosón a kollégái gratuláltak, legyintett a kezével és azt mondta: Mi ez a Marx? Ez csupa hülyeség, csak Heideggert és Huxley-t érdemes elolvasni. Ezt értük el egy bizonyos marxista neveléssel. (…)

Meg kell érteni, hogy a marxizmus problémáinak tudományos feldolgozása minden területen az előfeltétele annak, hogy a jó propaganda és a jó agitáció lehetségessé váljék. Ha mi egy lépésre állnánk a kommunizmustól, akkor ez azt jelentené, hogy ideológiailag és erkölcsileg már teljesen fel vagyunk készülve a kommunizmusra, a gazdasági részéről nem is beszélek. Ezzel szemben hogyan áll a helyzet valóban? A sztálinizmus óriási történelmi bűne abban áll, hogy ezeket nemcsak hogy nem használta fel, hanem visszafejlesztette, gáncsot vetett azoknak az irányzatoknak, amelyek alkalmasak lettek volna a marxizmus ilyen kiépítésére. Most legyünk azzal tisztában, hogy ha végignézzük az összes tudományokat, maradva amellett, ami bennünket közvetlenül érdekel: nincs még marxista logika,, nincs még marxista esztétika, nincs még marxista etika, nincs még marxista pedagógia, nincs még marxista pszichológa és így tovább.

HELLER ÁGNES: Lukács elvtárs beszélt arról, hogy a marxizmusnak ma Magyarországon igen rossz helyzete van. Konkretizálta ezt arra, hogy milyen a helyzete a marxizmusnak az értelmiség körében, konkrétan az egyetemi oktatással. De természetesen nemcsak az értelmiségben van rossz helyzete a marxizmusnak, hanem az egész magyar népben, az egész magyar nép egy nagy részében rendült meg igenis a hit a marxizmus alapvető tanításának igazságairól, és ebben nagyon nagy részben bűnös a sajtó. Gondolok központi folyóiratainkra és lapjainkra nem adtak tekintélyt a marxizmus számára, hanem éppenséggel az ellenkező hatást értek el. Szerintem ugyanis a dogmatizmus egyik legjellemzőbb ismérve, (bár a dogmatizmus képviselői ezt bizonyára tagadják,) az, hogy arisztokratikusan - éppen a dogmatizmus arisztokratikus - lebecsülik a néptömegek szükségleteit. (Élénk taps.) Azt hiszik, hogy a népnek minden jó, mindent elhisz és hogy nincs szükség a komoly tudományos igazságra. Éppen ezért kell visszautasítanom azt a lappangó és régebben mindig felmerülő vádat, hogy a filozófiai életnek azok a képviselői, amelynek csoportjába én is tartozom, valaminő arisztokratizmust képviselnének azért, mert tudományos marxista elméleti kutatásra törekednek. Azt hiszem, éppen az ellenkezője áll, mert a tudományos marxista gondolkodás teremthet talajt egy olyan igaz propaganda számára, amely ténylegesen visszaállítja a néptömegekben a marxizmusba, a marxista filozófiába, és gondolkodásba vetett hitet, éppen ez az, ami demokratikus, nem pedig arisztokratikus. (…)

Már utaltam arra, hogy a tudományos marxista filozófia háttérbe szorítása más módon is folyt: úgy, hogy Marx és Engels filozófiai műveinek nagy részét nem adták ki, vagy csak nagyon késve adták ki. Gondolok Lenin filozófiai hagyatékára, meddig tartott, míg kiadták. Marxnak és Engelsnek a művészetről, irodalomról írt műve, illetve válogatása a maga egészében máig sem jelent meg. Vagy gondolok például arra, hogy a filozófiai oktatásban ebben az időben Marx, Engels és Lenin műveinek nagy része nem volt egyáltalán kötelező anyag, hogy a tananyag nagy része Sztálinra és brosúrákra épült. Magyar vonatkozásban ez annyit jelentett, hogy megszüntették az Eötvös egyetemen a filozófiaoktatást, Lukacs elvtársnak nem voltak többé kötelező órái, Fogarasi elvtársat elvittek a közgazdasági egyetemre, és nem tanított többet filozófiát. De ez csak a külső jel. Akik akkor ott voltak az egyetemen, tudják, hogy valójában suttogó propagandával körített hajsza indult ebben az időben Lukács elvtárs és Fogarasi elvtars ellen. Különböző vádak keringtek nyíltan és burkoltan: objektivizmus, hegelanizmus stb. Állandó bizalmatlansággal és gyanakvással volt teleültetve a tapasztalatlan emberek értelme. Nem tudták, vajon micsoda tulajdonképpen az, amit itt nekik előadnak. Ezzel a bizalmatlansággal fertőzték meg a filozófiai szak légkörét még az Eötvös Loránd egyetemen is. (…) Ha megnézzük az intézmények kérdését, akkor látjuk, hogy az intézmények kérdésében ma sem állunk jobban, mint abban az időben. Filozófiai tudományos kutató-intézetünk nincs. Filozófiai oktatás egyelőre még az Eötvös Loránd egyetemen sincs.

LUKÁCS GYÖRGY : Megállapítom, hogy én egy lépésnek előre tartom azt az önkritikát, ami főleg Balogh elvtárs, de Kiss Artúr elvtárs részéről is elhangzott. Viszont az a véleményem, hogy túl sok bókot és elismerést kaptam, pedig vagyok annyira nem a személyi kultusz híve, hogy rám a bókok és az elismerések semmi benyomást nem tesznek. A dolognak nem az a lényege, hogy eddig a Lukácsot szidtuk, most a Lukácsot dicsérni fogjuk, ezzel egy lépéssel sem megyünk előre. Rendkívül jellemző ebben a tekintetben Kiss Artúr elvtárs felszólalásában az, ahol tiszteletlenséget és én nem tudom még mi mindent vetett önmaga szemére, mert a Filozófiai Évkönyvben az én cikkemet mint objektivizmust bírálta. A baj ott van, hogy nem kritizálta azt az objektivizmus-kategóriát, amely a dogmatizmusnak és az egész sztálini korszaknak centrális kategóriája volt. Hogy egy szóval fejezzem ki: tilos volt a filozófusok immanens kritikája. Bevezették ugyanis a sztálini korszakban azt, hogy az ellenségtől még idézni sem szabad, nemhogy az ellenseg rendszerét mint rendszert ábrázolni és cáfolni lehetett volna, ez pedig a legnyilvánvalóbb elvetése az egész marxi-lenini örökségnek. (…) Ne arról beszéljenek, hogy ők Lukáccsal vagy Fogarasival szemben tiszteletlenek voltak és így tovább. Ha Lukács és Fogarasi tévedtek volna, még sokkal tiszteletlenebbek lehettek volna. (…)

Nem akarom most az összes problémákat , amelyek itt felmerültek, felsorolni, csak befejezésül legyen szabad egy anekdotát elmesélnem, amely Olaszországban történt meg velem. Az eset közvetlenül a XIX. Kongresszus után volt, amikor Malenkov elvtars tartott egy beszedet egyebek között az irodalomról is, tehát két-három évvel ezelőtt. Ebben az időben jelentek meg irodalmi tanulmányaim olasz nyelven. Amikor egy neves olasz író elolvasta ezt a könyvet, azt mondta: nagyon érdekes, hogy Malenkov milyen hamar kezd hatni az irodalomelméletre. Azután megnézte a cikkek mögé írt dátumokat és meglepetéssel jött rá, hogy 25-30 évvel ezelőtt írott cikkekről van szó. Vagyis, ha arról van szó, hogy kit igazolt az idő, akkor igenis nagyon nyíltan lehet mondani, hogy fő vonalában mi azon a vonalon mozogtunk, amely előkészíteni segített a XX. Kongresszus ideológiáját, és ezzel szemben az elvtársak lenyegében és fő vonalában egy szektáriánus sztálinista vonalat képviseltek. (Közbeszólás: Ez az!) Ez elvtársak, az igazság (Élénk taps) és az igazság kimondása nélkül elvi egység nem lehetséges.