A gazdasági vezetés kérdései

A GAZDASÁGI VEZETÉS KÉRDÉSEI

A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság

Politikai Szakosztálya és a Petőfi Kör közös rendezésében megtartott vita jegyzőkönyve

1956. szeptember 26.

VITA VEZETŐ: Péter György

ELNÖK: Haász Árpád, Hegedűs B. András

[…]

PÉTER GYÖRGY: Be kell hogy valljam, hogy amikor a Kossuth Klub és a DISZ Petőfi Körének vezetőitől, illetve arra illetékes dolgozóitól azt a megbízást kaptam, hogy ezt a vitát vezessem, illetve bevezessem, ezt - lehet, hogy egy kicsit szabadon - úgy értelmeztem, hogy ezen a vitán gazdasági mechanizmusunk alapvető kérdéseiről lesz szó, a bürokráciáról, a túlzott centralizmusról, a vállalatok önállóságának kérdéseiről, arról, hogyan lehet a vállalatoknál az egyéni és össztársadalmi érdekeket összeegyeztetni, valamint ezzel kapcsolatban az értéktörvény kihasználásáról, illetőleg tudatos alkalmazásáról, vagyis azokról a kérdésekről, amelyekkel úgy a magyar, mint a külföldi marxista történészek és nem utolsósorban én magam is évek óta foglalkozom, illetve foglalkozunk. A fenti címet, „a gazdasági vezetés kérdéseiről” és a kapott megbízatást én, ha megengedik, most is így értelmezem. (…) Hogyan kezdődött a dolog? A Statisztikai Hivatalban négy évvel ezelőtt kezdtünk foglalkozni a gazdasági mechanizmus kérdésével. Itt nemcsak rólam, a hivatal vezetőjéről, hanem számos szakértő dolgozójáról van szó. A tudomásunkra jutott adatok és tények azt mutatták, hogy ezzel a gazdasági mechanizmussal valami baj van. Nekünk a tények alapján az volt az észrevételünk, hogy itt bizonyos, fékező es torzító tendenciák jelentkeznek. Ugyanis azt kellett észrevennünk az iparvállalatok működésének vizsgálatával kapcsolatban, hogy bizonyos, teljesen spontánnak, teljesen anarchikusnak nevezhető jelenségek kezdenek fellépni, hogy úgy mondjam: lábra kapott a fejetlenség. Egyes iparvállalatok olyanféle gyártmányokat -tisztesség ne essék szólván - termeltek, amely gyártmányokra abban az időben vagy abban a mennyiségben, abban a minőségben, választékban senkinek az égvilágon semmiféle szüksége nem volt. Ez valósággal megijesztett, megdöbbentett bennünket, nem akartunk hinni a szemünknek. Négy évvel ezelőtt hosszas vizsgálódásba bocsátkoztunk, hogy mi történik itt tulajdonképpen. A vizsgálatok eredménye az akkori idők szokásainak megfelelően egy ilyen bizalmas titkos statisztikai jelentésben látott napvilágot, amelynek az a szerény címe volt, hogy felesleges termékek gyártása. Nem akarom azt a jelentést ismertetni, itt lényegében egy csomó példát hoztunk fel, hogy a vállalatok olyan dolgokat is gyártanak, amire nincs szükség, pusztán azért, hogy a tervet teljesítsék. A jelentés leszögezi, hogy ezek a termékek nem alkalmasak sem az adott fogyasztási, sem az adott termelési szükségletek kielégítésére. Azóta szállóigévé vált az a példa, hogy a szentgotthárdi kasza- és kovácsművek 7924 darab vívópengét termelt. (Derültség.) Összesen nincs ennyi vívó és még hozzá kell tenni, mint megállapítottuk, hogy a vívópengék a világon semmire nem voltak alkalmasak, vívásra sem. (Derültség.) Mi azt mondjuk, hogy a szocializmusban a termelés célja a szükségletek kielégítése, a kapitalizmusban nem az, meg azután ha a kapitalizmusban egy vállalatnak eszébe jut és olyasmit gyárt, amiről a piacon kiderül, hogy nincs szükség rá, akkor a kapitalista megbukik vagy ráfizet. A mi rendszerünk olyan volt, mint ahogy akkor kimutattuk, hogy jutalmat, prémiumot is kaphat az, aki felesleges termékeket gyárt.

(…)

SÁNDOR ANDRÁS: A szocialista gazdasági vezetés kérdései nálunk ebben a pillanatban összeío-nódott drótfonadéknak látszanak. Nem is csodálkozom rajta, hogy így van, mert végeredményben először nyúltunk hozzá és nem valószínű, hogy az első kísérlet mindjárt sikerül is. Sajnos, egyesek úgy tettek nálunk, mint az a kohómérnök, aki nem tudja, hogy savas és bázikus kemence van a világon és mindkettőre ugyanezt az eljárást alkalmazza, vagy mint az az orvos, aki egyféle orvosságot ad a magas és az alacsony vérnyomású betegnek. Itt közelebbről az 1917-es orosz és a mai magyar gazdasági viszonyok közti különbségre gondolok. A mai gazdasági vezetésünkre az jellemző, amit egy igazgató mondott egyszer nálunk a Vasműben: ahhoz, hogy az embert becsukják, a legbiztosabb, ha minden rendeletet végrehajt. (Derültség és taps.) A paradoxon megállja a helyét, mivel a vezetésnek primitív centralizációja, a részletekig menő központi irányítás megbénítja a gazdasági életet és annyi ellentmondást szül, hogy a politikailag felelőssé tett igazgató állandó rettegésben él. A dolgok velejére térek: nem oldhat meg semmit, ha csupán centralizmusról és decentralizációról vitatkozunk, a konstrukciókat kell megvizsgálni és ha kell, átépítenünk ahhoz, hogy segítsünk. Ez egyébként egyáltalán nem szégyen, mert az vesse ránk az első követ, aki kísérletezés közben mindjárt az elsőre megtalálja, amit keresett. Dőreség volt az a tanítás, hogy a Szovjetunió mindent kikísérletezett előttünk, nekünk már csak utána kell csinálnunk. A nemzetek mind külön egyéniségek és a szocializmust mindegyiknek külön kell megszabnia magának. Az októberi forradalommal szerintem egy hatalmas kísérletsorozat kezdődött a világban és még ki tudja meddig fog tartani. (…) Hol van a hiba a mi konstrukciónkban? Szerintem ott, hogy nálunk - amint hallom, Kornai elvtárs is ilyesmiről írt disszertációjában - két különböző dolog keveredett össze: az állami igazgatás és a gazdasági élet. Ha gyümölcsre tejet innánk és ezt még megtetéznénk egy fél liter borral, éppen ilyen belső háborúság támadna. Az államigazgatásnak éppúgy megvannak a maga saját törvényei, mint a gazdasági életnek, nem lehet az egyiknek a törvényeit a másikra rákényszeríteni. (…) A sztálinisták összetévesztették a gazdasági élet objektív folyamatait, automatizmusait és mechanizmusait a kapitalista piac anarchiájával és azt hitték, hogy az a szocializmus, ha a természeti törvényeket önkényes rendeletekkel helyettesítjük.